Teleki Blanka

Szokatlan volt a friss levegő. Négy év börtönben töltött év után, végre ismét szabad vagyok. Azt szokták mondani, hogy mindennek ára van. Én ezt az árat fizettem a szabadság és az 1848-as forradalom melletti kiállásomért. Igaz, már szinte az is forradalmi tett volt, amikor 1846-ban megnyitottam Pesten az első magyar nyelvű leánynevelő intézetet. Ami pedig az ezt követő pár évben történt az szó szerint történelem, és örülök, hogy a részese lehettem.

Az erdélyi grófi családba született Teleki Blanka ifjúkorát a művészeti tanulmányai és a nagynénjével közös európai utazások tették ki. A nagynéni pedig az a Brunszvik Teréz volt, aki a Habsburg Monarchia első óvodáját alapította 1828-ban, aki nem csak a világot mutatta meg neki, de a szellemi fejlődésére is komoly hatással volt. 1843-ban érkezett vissza Pestre, ahol megismerkedett a Reformkor eszméivel, 1845-ben publikálta Szózat a magyar főrendű nők nevelése ügyében című cikkét a Magyar Hírlapban, és 1846-ban pedig megnyitotta az első magyar nyelven oktató nőnevelő intézetet a mai Szabadság téren. Bár a kezdeményezés egyszerre volt újító és hiánypótló, a kiváló tanári gárda ellenére kezdetben nem volt sikeres. Teleki végül, ahogy ma mondanánk, egy PR- fogás révén vitte sikerre az intézményt: megnyerte tanítványnak Deák Ferenc keresztlányát. A tanári karnak Vasvári Pál, a márciusi ifjak egyike is a tagja volt, és ha hinni lehet a korabeli pletykáknak, akkor nem csupán szakmai, hanem romantikus szálak is fűzték Teleki Blankához. A szerelem azonban nem tudott kibontakozni. Vasvári 1849-ben elhunyt, Teleki Blanka pedig a szabadságharc leverését követően Leövey Klárával (aki szintén az intézete tanára volt) visszavonult az egyik családi birtokukra, ahol a bujdosó forradalmároknak nyújtott menedéket. Közben aktívan tartotta a kapcsolatot a nyugati emigrációval, és végül ez vezetett az 1851-es bécsi letartóztatásához is. Az ítélet azonban csak 1853-ban született meg, és míg ekkoriban a nők jogai messze elmaradtak a férfiakétól, a büntetés tekintetében a bíróság nem kivételezett: 10 év várfogságra ítélték. 1857-ben szabadult amnesztiával, de nem tért vissza Magyarországra. Megromlott egészségi állapota ellenére továbbra is segítette a franciaországi menekülteket. 1862-ben mindössze 56 évesen hunyt el Párizsban. Sírja mind a mai napig a Montparnasse temetőben található.